Aqua Modisys

az innovatív vízrendszer-fertőtlenítő

A tiszta víz korunk egyik legfontosabb és nélkülözhetetlen természeti erőforrása. A szennyeződésektől, baktériumoktól, parazitáktól mentes víz biztosítása különösen fontos háztartásokat kiszolgáló közműrendszerek üzemeltetői esetében.

A garantált vízminőségnek szintén kiemelt jelentősége van az egészségügyi ellátó rendszer intézményeiben, a gyermekellátási és oktatási intézményrendszerben, vagy épp az élelmiszer- és gyógyszeriparban is.

A tiszta víz előállítása és vezetékrendszerekbe táplálása azonban nem elégséges feltétele annak, hogy a víz valóban szennyeződésektől mentesen juthasson el a végfelhasználókhoz. Ehhez ugyanis a vezetékrendszereknek is épp olyan tisztának kell lenniük, mint a rajtuk átfolyó víznek.

Korábban nem volt lehetőség arra, hogy egy kiépült vízrendszert – melyek közül számos több évtizede működik – könnyen, egyszerűen, gyorsan és hatékonyan meg lehessen tisztítani a bennük lerakódott egészségre veszélyes és káros anyagoktól. Az Aquaprofit Zrt. éppen ennek megoldására kezdett bele a fertőtlenítő szolgáltatásai fejlesztésébe: így született meg az Aqua Modisys, az innovatív vízrendszer-fertőtlenítő szolgáltatás.

Az Aqua Modisys különleges előnye, hogy egészségre káros vegyi anyagok alkalmazása nélkül is képes bármilyen vízellátó-, vízkezelő rendszert fertőtleníteni. Az Aqua Modisys technológia egyedülálló tulajdonsága, hogy kíméletes a környezettel, de kíméletlen a kórokozókkal és szennyeződésekkel szemben. Csírátlanít, fertőtlenít és tisztít, mindezt veszélyes hulladék képződése nélkül, így nem terheli természeti környezetünket sem.

A szolgáltatás bemutatása

A megépült és már üzemben lévő vízellátó-, vízkezelő rendszereket gyakran érik – akár az építés közben, akár a beüzemelés és az üzemeltetés során – különböző, az egészségre is ártalmas biológiai és bakteriális fertőzéseket eredményező hatások.

Megfelelő karbantartással és átgondolt beavatkozásokkal ugyan a kockázatok eddig egy bizonyos szintig csökkenthetők voltak, de sajnos korántsem maradéktalanul.

Az Aqua Modisys T+ az Aqua Modisys O3+ technológiák épp ebben nyújtanak újszerű és hatásos megoldást.

Az Aqua Modisys fertőtlenítési eljárásokkal olyan összetett szolgáltatáscsomagot kínálunk, amely magában foglalja az érintett rendszer(elem) felmérését, fertőtlenítését, illetve igény szerint a későbbi problémák elkerülésére irányuló szaktanácsadást és utánkövetést.

Szolgáltatásunk a komplex ivóvíz, ipari víz, élelmiszer-technológiai víz kezelésével és elosztásával, valamint az épületek vízellátó hálózatának kivitelezésével foglalkozó cégeknek segít megoldani a rendszeresen vagy időszakosan jelentkező, biológiai, bakteriális szennyeződéssel, vagy egyéb higiéniás problémákkal kapcsolatos feladataikat.

Az ivóvíz és a kiemelt mikrobiológiai minőségű technológiai víz szolgáltatását végző üzemek (vízművek, élelmiszeripari üzemek, vegyiüzemek, gyógyszergyárak stb.) számára napjaink legnagyobb kihívása, hogy a kialakuló fertőzéseket képesek legyenek gyorsan és környezetbarát módon elhárítani.

Az általunk kifejlesztett szolgáltatás és a zárt utánfutókba telepített fertőtlenítő technológiák révén gyorsan és eredményesen tudunk beavatkozni a fertőzési gócpontoknál: azokat a legalkalmasabb eljárással megszüntetjük és elősegítjük az újabb gócpontok kialakulásának megelőzését is.

A jelenlegi gyakorlatban bevett csírátlanítási eljárások különböző hatóanyagú fertőtlenítő vegyszereket használnak, melyek a tisztítás során félig aktív állapotban, vagy átalakult vegyületként bekerülnek élővizeinkbe, akár a talajba is, ezáltal jelentősen károsítják a környezetet. Az Aqua Modisys fertőtlenítési eljárások működése ezekkel szemben környezetbarát: visszamaradó vegyi termékek alkalmazására nem kerül sor, így a környezetre káros anyagok sem kerülhetnek az eljárás során a vízrendszerekbe.

Aqua Modisys O3+

Az ózonos fertőtlenítő egység

A hagyományos öblítéssel a másodlagos szennyeződések kialakulásának megakadályozása gyakorlatilag lehetetlen, ahogyan a csőfalon kialakuló biofilm eltávolítása sem egyszerű ezzel a módszerrel.

Az általunk tervezett innovatív ózonos fertőtlenítő egység azonban teljesen képes eliminálni a csőfalon kialakult biofilm réteget, ezáltal biztosítja, hogy egy tiszta, fertőtlenített hálózaton jusson el az ivóvíz, technológiai víz a felhasználási helyére vagy a fogyasztókhoz.

Megrendelés esetén a mobil berendezésünket a beavatkozási helyre szállítjuk, szakértő kollégáink speciális tömlők segítségével kiépítik a zárt ózonos vizet keringető körvezetéket és elvégzik a szükséges fertőtlenítést.

Még több információ

Aqua Modisys T+

A termikus fertőtlenítő egység

A hagyományos fertőtlenítő eljárások során az esetek nagy százalékában nem szokott maradéktalanul sikerülni elsőre a tisztítás-fertőtlenítés, így azt újból meg kell ismételni, ami időveszteséggel és plusz kiadásokkal jár.

Az Aqua Modisys T+ termikus fertőtlenítésének köszönhetően azonban a tisztító hatás ott is érvényesül, ahová a vegyszerek eddig nem tudtak behatolni, így garantált a fertőtlenítés sikeressége.

Az Aqua Modisys T+ termikus fertőtlenítő eljárás eredményeképp a rendszerben található kórokozók elpusztulnak, és megszűnnek a szennyeződések.

Az általunk tervezett termikus fertőtlenítő egységgel megszüntetjük a makacs mikrobiológiai szennyeződéseket a vízellátó hálózat különböző elemein, legyen az tároló tartály vagy csővezeték szakasz. Szolgáltatásunk segítségével egy tiszta, fertőtlenített hálózaton jut el az ivóvíz, technológiai víz a fogyasztókhoz vagy a felhasználási helyére.

Megrendelés esetén a mobil berendezésünket közvetlenül a beavatkozási helyre szállítjuk, szakértő kollégáink speciális tömlők segítségével kiépítik a zárt, magas hőmérsékletű (kb. 85 °C-os) vizet keringető körvezetéket és elvégzik a szükséges fertőtlenítést.

Még több információ

Hogyan tudunk együtt dolgozni?

Az általunk kifejlesztett Aqua Modisys innovatív vízrendszer-fertőtlenítő eljárások a komplex fertőtlenítő szolgáltatáscsomagunk szerves részei.

A szolgáltatáscsomag első lépése egy összetett igény- és helyszínfelmérés, amely során meghatározzuk, hogy melyik fertőtlenítő eljárás használható a leghatékonyabban a fennálló probléma esetén. Ez a felmérés tulajdonképpen egyben egy tanácsadás is, hiszen a fertőtlenítési eljárás abban az esetben lesz hosszú távon kielégítő, ha pontosan meg tudjuk határozni hol és hogyan jelenik meg a szennyeződés és melyik eljárásunk az, amely ezt a leghatékonyabban tudja megszüntetni.

Ön az általunk kidolgozott javaslatokból választhatja ki azt, amely leginkább megfelel az elképzeléseinek és lehetőségeinek.

Az Aqua Modisys T+ és az Aqua Modisys O3+ technológiák alkalmazásához egy-egy mobil fertőtlenítő berendezés áll rendelkezésre, melyet kollégáink a megbízó telephelyén, előre egyeztetett időpontban a fertőtlenítendő egység közelében állítanak fel és a helyszínen azonnal megkezdik az eljárást. A fertőtlenítési munka megkezdése előtt minden esetben egyeztetés és/vagy helyszíni bejárás szükséges a telepítési hely, az áram- és ivóvíz vételi lehetőségek és csatlakozási pontok meghatározása érdekében!

Mindkét technológia esetén a fertőtlenítési folyamatot munkatársaink folyamatosan felügyelik és ha lezajlott a folyamat, akkor saját és külső szakértő által végzett mintavétellel is ellenőrizzük az eljárás hatásosságát, azaz a fertőtlenített terület, egység baktérium és parazita mentességét.

Amennyiben éppen fennálló, makacs szennyeződéssel, fertőzéssel küzd, amelyet nem sikerült eddig a hagyományos módszerek alkalmazásával leküzdeni vagy csak érdeklődne a környezetbarát, innovatív vízrendszer-fertőtlenítő szolgáltatásunkról, akkor hívja munkatársunkat a +36 30 474 0825-ös telefonszámon, vagy kérjen konzultációt a modisys@aquaprofit.com e-mail címen.